Bányai János Műszaki Szakközépiskola

 

Névadónk
Bányai János öröksége
Ki volt dr. Bányai János?
Azok számára, akik nem ismerték, esetleg nem jelent semmit ez a név, sokunknak is csak annyit jelent, mint amennyirõl egy múzeumi szobában ránk hagyott – igaz, nem csekély – szellemi örökség árulkodik.
Ki volt az az ember, akirõl ma iskolát neveztek el, akit már kortársai úgy jellemeztek, mint a soha meg nem hátráló szenvedélyes kutató, a páratlan tudós, az eminens szakember, a megbízható tanácsadó, a fáradhatatlan vándor, ötletes és humoros társalkodó, önzetlen segítõtárs és lelkes barát, mint a Székelyföld nagy ismerõje, a Hargita és nagy környékének hûséges fia, a nagy öreg, a veterán harcos, a kiváló elõadó – széleskörû népmûvelõ?
Életútja
Bányai János 1886. nov. 6-án született Kézdivásárhelyen. Itt végzi elemi és polgári iskoláit, majd a kolozsvári tanítóképzõbe kerül, és elvégzi a Pedagógiai Fõiskolát Budapesten. A szolgálatot 1908. szept. 1-én kezdi meg Abrudbányán, ahol elvállalja az iskola természettudományos tanszékét. Errõl az idõszakról 1946-ban írt önéletrajzában így vall maga Bányai: "Egy teljesen új iskola megszervezésérõl volt szó. Ennek Modern Múzeummal való felszerelését olyan sikerrel végeztem, hogy 1912–13 tanévben a minisztérium külföldi tanulmányútra rendelt ki a modern természettudományi tanítási módszerek megfigyelésére". Ettõl kezdve fonódik össze pedagógiai és tudományos tevékenysége, mely utóbbiak alapjaival jénai tanulmányútján illetve a berlini bányászakadémián ismerkedett meg. Szemléltetõ eszközök, kisérleti felszerelések elõállítása, a tudományos dolgozatok, értekezések szervesen egészítik ki egymást. Már 1913-ban, majd 1921-ben felkérik a budapesti, illetve a bukaresti Földtani Intézet külsõ munkatársának.
1914-ben Konstantinápolyban ajánlanak fel állást neki, majd rá két évre a Budapesti Tanszermúzeum titkári állásával csalogatják, de a szülõfölddel magát már végérvényesen eljegyzõ Bányai marad itthon. Késõbb megbízzák a kevevári polgári iskola újjászervezésével.
Újból õt idézem: "Szolgálatom alatt megszerveztem – részben meghívásokra, részben, mint szükségbõl tovább és tovább helyezett igazgató – a székelyudvarhelyi állami középiskola (két ízben is), a római katolikus fõgimnázium, a református tanítóképzõ múzeumait. A székelykeresztúri állami tanítóképzõ, a kézdivásárhelyi, zalatnai polgáriskolák szertárait". Önérzetesen vallja, hogy a székelykeresztúri tanítóképzõben 10 évi tanári szolgálata alatt, kb. 300 fiatal tanítót nevelt és szerelt fel gyûjteményekkel.
1926-ban a kaliforniai Haopkins Marien Institut részérõl az ottani sósvizek tanulmányozására kap meghívást. 1927-ben a Magyar Földrajzi Társaság meghívottjaként mutat be dolgozatokat saját készítésû eredeti színes diapozitívek kíséretében. Ugyanabban az évben a bukaresti Földtani Intézetben is elõadásokat tart. 1929–ben a Magyar Természettudományi Társulat átadja a Székelykeresztúron mûködõ Bányai Jánosnak, a neves geológusnak a 600 pengõs, csak az abszolút értékû tudományos mûveknek kijáró "Bugat"–féle nagydíjat a Korondi Aragonit terület geológiai viszonyai címû munkájáért. "Ebben nemcsak jutalmat, elismerést, de sok buzdítást is érzünk egy nagyra hivatott képesség munkakifejtéséhez" - írta a helyi Székelyközélet ez alkalommal. Ezek után kerül 1931–ben Székelyudvarhelyre, ahol tanári munkássága mellett geológiai tevékenységet folytat, és az Orbán Balázs-i szellemi vonulatot követõ, Székelyföldet és népét ismertetõ, 14 évfolyamot megért Székelység fõszerkesztõje lesz.
Bányai János megfelelt az elvárásoknak, igazolta igazi tudós alkatát. Említett önéletrajzában így nyilatkozik: "Az eredeti kutatásaim száma önálló munkaként meghaladja a 100–at, de népszerûsítõ, az eredeti adatokkal megalapozott dolgozataim száma 500–on felül van…"
"Tanügyi munkásságom eredményeként leközölt módszertani dolgozataim használják fel szakírók az újabb természetrajzi módszertani könyv megírásánál." Ezek a számok a további évtizedek alatt majdnem a kétszeresükre emelkedtek.
1940–ben belép a Földtani Társulat tagjai közé, és az marad egy félévszázadon át. 1941–ben a Kelet–Erdélyi és Székelyföldi Fürdõszövetség alelnöke lesz és az Orbán Balázs Borvízkutató Intézet szervezõje.
1947–ben elvállalja a székelyföldi vasércek kutatását. Munkássága eredményeként könyvelhetjük el az akkori Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványkincseirõl, valamint a tartománybeli ásványvizek és gázömlések monográfiáit, amelyek ma is alapmunkának számítanak.
1961–ben a Magyar Földtani Társulat a 75. életévét betöltõ Bányait, mint a székelyföldi geológus nemzedék rektorát, az erdélyi ásványos vizek töretlen lendülettel dolgozó kutatóját, generációk földtani tanítómesterét köszönti. Rá négy évre ugyanez a tudományos intézmény arany diplomával tüntette ki a tudományban és a népek közötti barátságért való tevékenységéért.
Munkássága
Hat évtizedes tudományos kutatói tevékenységét a földtani kutatómunka, a szénhidrogének kutatása, mérnökgeológiai vizsgálódások, ásványtani elemzések, kedvenc témáját jelentõ érctellérek metallográfiai mikrokémiai vizsgálata töltötte ki. Mindezt a szaklapok anyagainak idõszerû ismertetett birtokában következetességgel, alapossággal, gyakorlati érzékkel eredeti módon mûvelte.Sokoldalú a munkássága is, mely túlmutat választott szakmáján.
A különféle tudományágakban való jártasságát bizonyítva a körülvevõ és égetõ kérdésekre és feladatokra mindig érzékenyen felfigyelõ és figyelmet felhívó, kutató, szervezõ, irányító emberként ismerjük.
1974–ben a Mûvelõdés habjain Bányai János tudományos hagyatékát felmérõ Vofkori László szerint fõ jellemvonása a szorgalom, tudományszeretet, hivalkodásmentes magatartás, fáradhatatlanság, ismeretei gyarapítására, szelídség, igazi baráti állhatatosság, emberség az elõadók iránti tiszteletadás.
A szakbarbárságot megvetõen nem idegen tõle a botanikai paleobotanika sem. A mai ökologistákat megszégyenítõ odaadással viseli szívén közvetlen és tágabb környezetének sorsát. Ehhez kapcsolódnak földrajzi megfigyelései, továbbá turisztikai munkái. Számtalanszor általánosságban, de tételesen is gazdasági – idegenforgalmi – szempontból elemzi a táj és az ember viszonyát. Mint jó szervezõ és tapasztalatokkal rendelkezõ jelentkezik muzeológiai írásaiban. Jó ismerõje és kutatásának szorgalmazója az irodalomnak, a történelemnek, a néprajznak, amint a Székelység hasábjairól is kiderül. Nem ritkák az oktatástani és neveléstudományi vonatkozó írásai, sem Szakkutatási velejáróként érdekli a közegészségügy, a fürdõgyógykezelés, a politika és minden, ami közérdek – tudományos és ismeretterjesztõ szinten egyaránt.Orbán Balázs nyomdokain járó modern Orbán Balázs, aki korszerû intézményes keretekben szeretné átfogni mindazt, amit nagy elõdje tett, de mélyebbre szántóan és magasabb szinten.
Ilyen irányú munkásságról tanuskodnak a Botanikai-, Földrajzi-, az Orvostudományi közlemények-, a Hidrológiai-, Természettudományi-, Földtani-, Turisztikai Közlönyök, az Erdélyi Irodalmi-, a Magyar Népegészségügyi Szemlék, az Erdélyi Múzeum, a Pásztortûz, a Vasárnapi Újság, a Székelyújság oldalain megjelenõ cikkei, tanulmányai.
Visszatérve az iskolai tevékenységre az udvarhelyi szakiskola újjászervezésére két ízben kérik fel. Elõször 1940–ben, majd 1945–ben. Ez utóbbi esetben nagyon nehéz munkát végez, hiszen az állami ipari líceumot a teljes kifosztás után, romjaiból kell újra teremteni. De amint az okiratok is bizonyítják, ezt is példás helytállással és harcos szellemmel végzi, szembenézve rágalmakkal, hatóságok bürokratikus kényelmességével, koholt vádak alapján indított ügyászsági eljárás kellemetlenségeivel, pénzbüntetéssel és esetleges letartóztatással. Így 1945 a harc éve az iskola jogi helyzetének megszilárdításáért, a magyar nyelvû oktatás biztosításáért. Küzdelem az iskola valamelyes mûszaki felszereléséért, egy bányászati szakosztály felállításáért, a villamossági szaknak általánosabb gépipari szakkal való átalakításáért, "intelligens vezetõ iparosok" képzéséért, az anyagi támogatás elnyeréséért, - egyszerûen a létért.
Ez a rövidre fogott Bányai életmû, amely gazdag követendõ erkölcsi és szellemi példákban. Ezért is esett rá választásunk. Az "emlékidézõ" Tulogdi János egyetemi tanár írta 1971–ben, hogy "Emléke élni fog az általa nagy szeretettel szerkesztett Székelység címû folyóiratban. Akik õt ismerték, átadják emlékeit utódaiknak."
Akik a Hargitát és környékét járják, azoknak minden hegy, vízforrás, ásványvízforrás, minden virág az általa forrón szeretett földben nyugvó dr. Bányai János, a nagy tudósról fog beszélni.
Õ róla beszél a Haáz Rezsõ által újraindított Székelység elsõ évfolyama, az õ irányelveit szeretné továbbfolytatni iskolaközpontunk.
Bányait idézzük: "Mindenki segíthet! S ha a dolgozni akarás gondolatában egymásra találunk, lehetetlen, hogy a becsületes munkának meg ne legyen az eredménye."